Ma van március utolsó, egyben igen szeles napja. Készítettem néhány felvételt az őszi ültetés első tavaszáról, ezek alapján igyekszem beazonosítani, hogy melyik növény micsoda. No persze ha még ősszel vettem volna a fáradságot és készítettem volna egy egyszerű rajzot arról, hogy mit hova ültettünk, most nem kéne meresztgetni a szemem, hogy milyen levélke és hol bújik elő. A mostani állapotuk alá teszem azt, hogy milyen kép alapján választottam őket, és remélhetőleg nálam is hogyan fognak festeni a nyár végére, vagy őszre.
|
Kizárásos alapon - mint az egyetlen bíborlevelű növény, amit ültettem ez a Bíborszínű lizinka (Lysimachia Ciliata). Bár leveleit eléggé tojásdadnak látom egyelőre, míg a kontrollképen kifejezetten hegyesek a levélvégek. Meglátjuk, mi sül ki belőle. |
|
A kolibri kertészet oldalán ez szerepel, mint Bíborszínű lizinka. |
|
Ez ha minden igaz a Japán birs (Chaenomeles japonica). Ugyan virágokat egyelőre nem látok rajta, talán majd csak jövő évtől virágzik? |
|
A japán birs teljes virágzó pompájában. Alig várom, hogy nálam is ilyen gyönyörű legyen! |
|
Sok még nem látszik ugyan belőle, de ez a Terülő hóbogyó (Symphoricarpos x chenaultii Hancock) |
|
Ezen a képen nyilvánvalóan több tő van egymás mellett. Nekem csak egy bokrom van. Ha minden igaz, fél méter magasra nő, és elterülnek ágai. Hogy milyen szélességben, arra nagyon kíváncsi leszek. |
|
Ez a kis növényke az elmúlt három hét alatt nem sokat fejlődött, kicsit aggódom is miatta. Ha minden igaz, a levélszíne alapján ez a Kínai kékszakáll lesz (Caryopteris incana ’Havenly Blue’). Remélem erőre kap hamar. |
|
A kínai kékszakáll gyönyörű virágai. Úgy látom, kifejlett állapotban sem óriásiak azok a levelek, talán még van remény az enyémnek a túlélésre. |
|
Ez a szépen megindult növényke a cserjés pimpó (Potentilla fruticosa 'Red Ace'), méghozzá piros virágokkal. Egyelőre nehéz elhinnem, hogy 50-80 cm-es bokor lesz belőle, de drukkolok neki. |
|
A cserjés pimpó szép, piros virágaival. |
|
Ezt különösebb keresgélés nélkül is tudom: ez a régóta áhított kék hortenziám (Hydrangea macrophylla), ami ősz óta meglehetősen kemény kiképzésen ment át, mivel az egyetlen rés a kerítésen, ahol a kutyák előszeretettel közlekedtek, épp mellette volt. Az ősszel még szép, erőteljes növény tavaszra megviseltté vált. Tartottam tőle, hogy nem is fog kihajtani, míg pár napja megjelent egy egyértelmű hajtás egészen a tövében. A kerítést kijavítottam, nagyon fogom ápolgatni, hogy szépen kifejlődjön. |
|
Ha néhány év múlva ilyen gyönyörűség lesz belőle, én rettentő boldog és elégedett leszek! |
|
Az évelőkkel még barátkoznom és ismerkednem kell. Egyelőre azt gondolom, hogy ez a Fehér gólyaorr (Geranium sanguineum Album), de a nagy szívvirágnak (Dicentra spectabilis Alba) is hasonlóak a levelei. |
|
Szerintem ez lesz a Nagy szívvirág (Dicentra spectabilis Alba), a nárciszok tövében. |
|
Ez pedig gyanúsan az illatos gólyaorr (Geranium macrorrhizum). |
Jöjjenek a kifejlett megfelelőik:
|
Fehér gólyaorr |
|
Nagy szívvirág |
|
Illatos gólyaorr |
|
Még egy évelőm van, ez pedig ha minden igaz, akkor a Kékgyökér (Ceratostigma plumbaginoides), bár egyelőre csak néhány apró hajtás mutatkozik rajta. Tavaly már próbálkoztam ezzel, de nem maradt meg, remélem idén jobban teljesít. |
|
Ilyen a Kékgyökér kifejlett állapotában. Terjedő tövű, talajtakaró. |
Nem készítettem képet a somokról, mert ezek másfelé vannak a kertben, néha még meglocsolni is elfelejtem őket, annyira kiesnek ebből a bandából. Viszont ellenőriztem őket, mindhárom szépen hajt. Egy növény, a varjúbogyó (Empetrum nigrum Berstein) sajnos áldozatul esett a kutyáknak, egyet pedig nem találok, és nem is emlékszem, hogy hova tettük: az Orvosi medveszőlőt (Arctostaphylos uva-ursi).
Egy pedig még nem látni, hogy kihajt-e, ez a bordó Mocsári mályva (Hybiscus moscheutos). Ahogy utána olvastam, télen a földfelszínig visszafagy (pipa), és májusban fog kihajtani. Várok türelemmel.
Van még néhány képem viszont már korábban elültetett növényekről, illetve ezek kora tavaszi állapotáról:
|
Ez a két szépség a Berki pimpó (Waldsteinia ternata), szintén terjedő tövű, talajtakarók. Az egyik már virágot is bontott. Tavaly ezek gyönyörűek voltak, hosszú vékony szárakon hoztak sok-sok virágot. Idén mintha rövidebbek lennének a virágszárak, és bimbót is kevesebbet látok. Tán trágyázni kellene. |
|
Ez a növény a Fodros, bordó levelű tűzeső (Heuchera Melting Fire). Nem tudom, hogy az alsó, elszáradt leveleket el kell-e távolítani, hogy az új hajtásoknak legyen hely? |
|
Az alacsony, földön kúszó növény a pénzlevelű lizinka. Másfél éves most, tavaly kb egy métert terjeszkedett mindkét irányba. A szegély felé sajnos nem tud, de próbálkozik, egy-két indának sikerült áttörni a réseken.
Előtte senyved szegény Japán gyöngyvessző (Spirea japonica Crispa), amit még a napokban át fogok ültetni valami naposabb helyre. Már tavaly sem érezte jól magát itt. |
|
Újra szépen hajt viszont idén a fehér hortenzia (Hydrangea macrophilla Schneeball). Már tavaly is szépen teljesített, első évében nyolc-tíz virágot is hozott, amik a nyílás után halvány zöldre színeződtek. Ebben az állapotukban levágtam őket és szépen megszáradtak. Nagyon szépen díszítették egész télen az ebédlőasztalt. |
|
Szépen erőre kaptak az ősszel elültetett árvácskák is, jelölve az elduggatott nárciszok helyét. Az árvácskák üde színfoltokat csalnak a még ébredező növények közé. |
Régi növényünk, ami már akkor is itt volt, mikor tíz éve ide költöztünk, néhány lila orgonabokor, amiket négy éve drasztikusan visszavágtunk, fiatalítottunk, mert míg Angliában voltunk, benőtte őket a komló és nagyon megkopaszodtak. Nos, igencsak meghálálták az ifjítást, most harmadik éve, hogy új erőre kaptak, ezidő alatt pedig gyönyörű, erős, egészséges vesszőket fejlesztettek. Sajnos minden évben erős késztetést érzek, hogy visszametsszem őket, így idén is gyér virágzásra számítok. Egy-két bimbó azért már látszik, hogy lesz rajta.
Végezetül pedig néhány szívmelengető kép a virágzó cserjékről és gyümölcsfákról, alig várom, hogy újra legyen finom cseresznyénk!
|
Szilvarózsa vagy babarózsa (Prunus triloba). Pillanatokon belül kipattan milliónyi kis rózsaszín virága, igazán üdítő látvány! |
|
Egy vadon hajtott mandulafa a kert közepén. Bár van négy másik mandulafánk, kettő közülük viszonylag öreg, így ezt is meghagytam utánpótlásnak. |
|
Ez az a szintén vadon nőtt, hajtott szilvacserje, aminek erős, hegyes tüskéi vannak, ezért a gyerekek fejmagasságáig lekopaszítottam az ágakat. Nyáron apró, édes ringlószerű szilvákat terem. Nem tudom a pontos fajtáját. |
|
Közelről a vadon nőtt ringló virágai. |
|
Fiatal cseresznyefa tengernyi virága. Remélem, jó termés lesz idén. |
|
Két kajszifánk van, az egyik már szinte levirágzott, a másikon épp csak megjelentek a rügyek. |
|
Az öreg körtefán is rengeteg virág van idén. |
|
A házunk melletti cseresznyefa. Nagy gondolkodóban vagyok, hogy mi legyen a sorsa. Vissza kellene fiatalítani, mert ágai megnyúltak, felkopaszodtak, de nem vagyok biztos benne, hogy túléli, azt pedig nagyon sajnálnám, ha kimenne. Gyönyörű látvány, ahogy a virágos fa mögött feltűnik a sötétbarna fa házfal és a nádtető. |
No comments:
Post a Comment